Nem csak magyarból vagy gyenge, de jellemből is. Mivel nem ismerünk az itt beregisztrált neved alapján, de a szövetség dolgaiban járatos vagy, ezért gondolom, hogy nem az vagy akinek itt írod magad.
1. Sasi leírta, aki felületesen olvas az megérdemli.
2. Nem én írtam a chat-be amit nekem címeztél.
3. Töröllek a regisztáltak közül, mert csak a kunkovács aladár név mögé bújsz, és csak a feszültséget akarod szítani.
Mindig gyenge voltam magyarból (nyelvtan, helysírás) de ezen túl lép e honlap erőssége Sasi megnyilvánulása a Magyar Ultiszövetség honlapján.
Amit leír "Itt jön be az, hogy ez már nem egy demokratikusan megválasztott elnökség, demokratikus működése, hanem egy úgyis az van amit én mondok x évig elnökség, és ha nem tetszik a játékunk, akkor azt csinálsz amit akarsz, mert úgyis az van amit mi mondunk. Az lesz az igazi beuty ha az elnökség hoz egy olyan határozatot, hogy az év elején kőbe vésett versenynaptárat (amit nem lehet megváltoztatni), elnökségi hatáskörben (kérésre), mégis lehessen.
Pintyőke Cirkusz világszám"
A leírtak értelmezhetetlenek, ugyanakkor eleget tesz az alika által -e honlapon - a CHAt-on - korábban megfogalmazott kijelentésének, "a bajkeverők menjenek az Ultiszövetség honlapjára fórumozni". Dicséretes kijelentés az Ultiszövetség tagszervezetének (ezt mutatja az Ultiszövetség honlapja) elnökétől.
Ha ott volt az Ultiszövetség közgyűlésén nem fogalmazna meg ekkora sértést egy közösséggel szemben, hogy nem demokratikusan választott meg - bármilyen - vezető testületet. Aki ilyet meg mer fogalmazni, az alapvetően nem tudja értelmezni a demokratikus működés fogalmát és tartalmát. Szüksége lehet a magyar nyelv tanulmányozására, hogy nem csak szavak legyenek egymás után leírva, tagolva, hanem értelme is legyen.
Tudom a nálam többet fórumzók félszavakból megértik egymást, de azt tegyék a magán honlapon, vagy a CHAT felületen és ne egy közöségi honlapot.
Bár nem ismerem Sasi nevű fórumozót, felteszem úgy szólt hozzá a témához , hogy önmaga nem versenyez az Ultiszövetség versenyrendszerében.
Szükségem lenne egy kis segítségre. A "Szavazz most!" kampány keretein belül arra szeretnélek megkérni, hogy amennyiben időd engedi (azaz van két perced), adj egy voksot a GMBL Produkció videójának a borsodi.hu versenyén. Ezt az alábbi linkről érheted el: http://zizz.hu/borsodifoci/video/16124
Minden szavazat létfontosságú lehet a végelszámolásnál, ezért ne habozz és szavazz most! Segítséged előre is köszönjük.
U.i.: ha bármi kérdésed merül fel a témával kapcsolatban, kérdéseddel fordulj bátran hozzám. Írj nyugodtan kommentet is a videóhoz, és ne feledd, az építőjellegű kritikák épp úgy fontosak, mint gratulációk!
Köszönöm a kellemes és baráti be-fogadtatást. Jól éreztem magam a versenyen, és gondolom ez így lesz az elkövetkezőkben is. Természetesen ha tehetem, a továbbiakban a normális ügymenethez én is hozzá fogok járulni a magam szerény lehetőségei szerint, ha mással nem is, legalább a jelenlétemmel.
Ali Tesónak igaza van: "oda" azt, ide+minden egyebet. Pld az ászos betlijeimet, amiket 1-2 barátom "benyelt" úgy a verseny alatt, mint verseny után . Ez azért jó, mert legalább fenik rám a fogaikat és így legközelebb még könyebb lesz a dolgom velük. Már alig várom, hogy "bosszút" álljanak, vagy üljenek, vagy mit tom én, de leg. tali megen!!!!!
Mert, hogy NAON JÓÓÓ A CSAPAT!!! (Csak sasika ne inna annyit vezetés közben)
Talán vannak már képek az új tagokról. Ha igen, akkor a tagság fényképes listáját is frissíthetnéd. Mert, hogy kettővel szaporodtunk! Sok sikert kívánok nekik körünkben!