Elnézést eSZeS, szeretnék Veled Nyáregyházáról" értekezni"! Alika igérte a tel. számodat de aztán a nagy "izgalomban" mindketten elfelejtettük!! Ha sikerűl megkapnom és megengeded felhívhatlak??
Renoncra játszást a partnerek megfelelő szabályismerete és felkészültsége mellett lehetetlen. Kezdő versenyzöknek ezt is meg kell tanulni, én is estem bele megtanultam saját börömön, hogy lehet ez is egy gyenge pont amit kihasználhatnak.
Az összejátszást viszont egyesületen belül elöször megbeszélni kerek asztalnál, majd ha nem tér észre az illető, csunyán büntetni kell.
Van ugynevezett egyesületi élet, napok, lehetőségek, nem vendettát kell alkalmazni de ráhatást mindenképp.
Nem felejtem el mikor egy ilyenen rendben tetted a kissé több italt fogyasztó tagjainkat és azóta mennyire odafigyelnek, mind ahogy szóltál egy nem igazán korrekt elosztási renonsz miatt is, hogy térjen már észre a tagunk.
Ugy gondolom a legtöbb vezető ismeri játékosait annak személyiségét és tudja mit lehet elhinni róla és mit nem ha panasz érkezik.
Ne menjünk el szó nélkül az ilyen panaszok mellett mert akkor valóban nem várható változás.
Talán le kénne ülnie a "B" játékossal most már komolyan elbeszélgetni az Ö vezetőjének, mert szerintem ez az egyesületére nézve sem túl jó minősités, már pedig ezt a többiek nem érdemlik meg.
Igazad is lenne ha csak a renonszra játszásról lenne itt szó. Balekok voltak, vannak, lesznek, saját börükön megtapasztalják hogy lehet kivédeni evvel nincs is baj.
Amit müvel etikátlan de szabályos ennyi.
Itt azért többröl van szó: Annakl idején felhivtam Muzslai úr figyelmét arra, hogy a szövetségi verseny elödöntöjén összejátszásra szólitott engem fel mint csapattársat. Számomra ez elfogadhatatlan akár ha neki akár ha nekem kedvez az összejátszás.
Itt kezdödne a felelősége a vezetöknek egy ilyen információ birtokában minimum elkapni a grabancát és beszélni vele, mi helyes és mi helytelen. De ez nem történt meg, egyszerüen nem vettek róla tudomást, benne van a pakliban az ilyen játékos. Hát szerintem nincs benne az ilyet büntetni kell akár eltiltással a saját vezetőjének tenni kell arról hogy igenis hiteles játékosai legyenek.
Csak a kezdet nehéz a példa viszont mindenképp tanulságos lenne mindenkinek.
Az, hogy mi nem hívjuk meg a mi versenyünkre csak fél megoldás. Rákosi Jenő a szegedi versenyen megkérdezte tőlem, miért nem szeretem. Elmondtam neki, hogy a renoncra játszása miat. Erre azt mondta, és igazat kell neki adnom, ő csak betartja a szabályokat. Az írottakat. Íratlan szabályok meg nincsenek, Szilárd bárhogy is állítja. Azok az emberben vannak a saját erkölcsi normája, és az kinek kinek más és más. Az hogy a mienk hasonló, csak szerencsénk van egymással. A BArtos László is betartja, és a szegény bíróknak, ha nem is tetszik neki kell igazat adniuk. Tehát marad a kérdés, mi a tetendőnk? Se az összejátszást, se a renoncra játszást nem tudjuk kivédeni. Szerintem.
„Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához, hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.”
Edmund Burke
Nos a fent említett idézet igazán találó erre a szituációra.
Nincs min csodálkozni a „B” játékos viselkedésén, évek óta teheti, amit csak akar a kutya, nem foglalkozik vele. Mint tudjuk én főleg miatta hagytam ott a pesti egyesületemet, és a társasági ultiban a versenyzési kedvemet is nagyfokban befolyásoltaa csapatjátékról való igen inkorrekt felfogása.
A baj csak az, hogy hiába szólt az ember a megfelelő helyen „úrilány” módjára, süket fülekre talált és azóta is taps övezi, ha nyer és elismert tagja az egyesületének. No de itt is belép az idő mindent megold efektus előbb utobb mindig minden kiderűl, pont azért mert az ilyen személyiségek nem hazudtolják meg magukat, hanem engem igazolnak akaratlanul is.
Kivételesen Szilárd írta a frankot, bár én nem ördögként emlegetem, hanem csupánultijátékosnak nulla címet adományoztam neki.
Eszesem akiket Te hozol aztat szeretettel várjuk, Nyáregyháziakra meg még inkább vonatkozik ez
Maszel Lacival becélgettem tegnap és kérte, hogy majdan rajta és Betegh Gabin kívül még két emberkét is hozna majdan, akikért kezességet vállal. Én annyit mondtam, hogy ismerem a kollégákat és részemről semmi akadálya annak, hogy Nyáregyházáról 4-en jöjjenek.
Nem hiszem, hogy van értelme a szövetséget belevonni ezt már többszörösen bizonyitott ebben a kérdésben, teszem amit jónak és értelmesnek látok, segitséget meg ugysem adnak, inkább beszélgetnek róla vagy már azt sem.
Ide kirakhatod bár ez inkább pesti vonatkozásban érdekes, vidékiek nem fognak ezért feljönni de ha mégis, örömmel várjuk öket is.
Aki valóban meg szeretne tanulni ultizni jöhet, szívesen látjuk.
Helye: Zappa étterem pincéje (Mikszáth Kálmán tér 1)
Ideje: minden szerdán 6 tól 10 ig.
Egy pár dolgot tudni kell viszont róla:
Csak 18 éven felülieknek!
Ez egy jazz club keretén belül működik, vagyis azt találtuk ki szerintem zseniálisan, hogy minden szerdán különböző zenekarok mutatkozhatnak be itt, a belépőt annak nem kell fizetni, aki az „ulti-sulinkba” leül és megtanulja az ulti alapokat, közben meg a zenét is hallgathatja. Ezen kívül persze bárki jöhet, aki tanulni akar. Nincs kötelezettség, ha tetszik, úgyis visszajön, ha nem egyszer kipróbálta.
A tét 1ft.- alap, amit írunk, és a végén fizetünk. A „tanárok” is ugyan ezt a tétet használják ez alatt az idő alatt, még ha egymást közt is játszanak.
Nagyobb tét tilos, félkezes játék tilos.
Nem a tanulok lehúzása a szempont!
A passz játékot is lejátsszuk.
Tanárok: jómagam
Kilátás
Kaszi
Szepe
ezek a nevek a jójátékosoknak jelentenek valamit, de nagyon jó ultisok.
Szepe aki egyben a Zappa tulajdonosa minden segítséget megadd kártya, ceruza, papír van, mi kell még? Pár olyan hülye amilyen én is vagyok, aki élvezi ezt az egészet!
Egy hete avval kezdödött az oktatása, na az jól megy már nekiAmugy a kedvencem bátor és kisérletező, jó ultis is vállhat belöle, ráadásul a nagymamája szolnoki és bridzsel