Ideje: Április 4 szombat 10 órai kezdettel. Jelentkezni a helyszinen 9 ig lehet, de a vidéki versenyzők ha nem érnek oda jelezzék nekem elötte a részvételi szándékukat 06-70-3243340 telefonszámon vagy fenyesagi@freemail.hu levelezési cimen.
Miután a telefonom, az ébresztöm is egyszemélyben, sajnos a szombatot nem pipáltam be, így csodaszépen elaludtam.
Próbáltam én a légi társasággal üzletelni, de testemet akarták, így lemondtam inkább erről az útról. Viccet félretéve sajnálom, hogy elaludtam máskor tessék engem is ébreszteni biztonság kedvéért.
Szép napra ébredtünk 4-én reggel. Volt aki későn, volt aki időben. Aki későn kelt az lemaradt, aki nem az nem jött el. Természetesen tisztelet a kivételnek. Annak a nyolc elvetemültnek, akinek nem volt elfoglaltsága, nem keresett kifogásokat és szereti az ultit. Volt, akinek a „B” neje szólt 10 óra körül, hogy talán ma ultiznod kellene nem? És jött ezerrel a kolléga, de akkorra már a második fordulót nyomtuk.
A versenyről: nyolcan jöttünk össze 4-én reggel a SZUE vándorkupájának 3. fordulójára. Két négyes asztalon folyt a csata 7x16-os 4-3-2-1-es pontozás mellett. Hála Be8ki Palinak számító gép sem kellett (volt, mert hozott), PROFI módon megoldotta a sorsolást. Hangoskodás csak egy esetben volt, amikor Janek Józsi nem bírta abba hagyni a röhögést. Ez annak a pofának volt köszönhető, amivel Fábián Józsi bátyámra néztem akkor, amikor adu ásszal a kezében szemet húnyt a 40/100 ulti 4 ász felett . Pörgősen folyt a játék és du. 15:30-ra már be is fejeztük.
Ebéd az 5. forduló után volt. Hála a házigazdának, illetve a szakácsnak, a csülök pörkölt burgonyával savanyú uborkával és friss kenyérrel ismételten jól sikerült. Üröm az örömben, hogy 20 emberre számítottunk és ennek megfelelően lett az alapanyag is megrendelve. Sajna ezt le kellett nyelnünk. Ezért az összes alapanyag megfőzésre került és a maradékot haza vittük.
Bjelik Csabi a kezdéskor többször feltette a kérdést, hogy miért nem lehetett elnapolni a versenyt. A végére szerintem nem bánta meg, mert ő lett a 3. negyedéves bajnok. Második helyen végzett Rónyai Pisti, a harmadik pedig Oláh Imi lett.
Szokásunkhoz híven utána nyomtuk még egy kicsit és 17:30-kor haza mentek a legények. Egyelőre ennyit. Biztos vagyok benne, hogy a negyediken már sokkal többen leszünk és akkor majd kitárgyaljuk ezt a fordulót is.
Képeket alika majd felteszi (ha akarja), Az xls file is nála van, ha valaki kiváncsi a teljes végeredményre.
Milyen menüt lehet korlátlanul fogyasztani? Vagy francia asztal lesz hideg tálakkal?
Elég magas a nevezési díj, ahhoz képest, hogy a nyertesek nem kapnak bónusokat.
Mért van egy olyan érzésem már ne haragudj, hogy ezen a versenyen csak a vendéglős jár jól és szervező.
Vagy kevesebb legyen a nevezési díj, ha csak a kupa a díj, vagy egy részéből mindenképp legyen vissza osztás, mert ez így sok embert nem fog vonzani. Ennél azért olcsóbban is tudunk ultizni.
Csatlakozni vágyoknak, Zolibán kivűl is lehet másról szó? Van egy hölgy ismerösöm magam korosztálya akit érdekelne ez a lehetőség. Mint ulti tudásban, mint stilusban felelőséget vállalok érte. Jöhet?
Tisztelt Ultisok!
>
>
>
> 2010.szeptember 10-11-12.-én Ulti versenyt szervezünk
> Délegyházára ,horgászati lehetőséggel.
>
> Versenyünk célja az ulti játék iránti tisztelet és
> Délegyháza népszerűsitése.
>
> Minden kedves ulti játékost szívesen és örömmel látunk.
>
> Kérünk minden ultist tiszteljenek meg minket azzal, hogy
> versenyünkön részt vesznek.
>
> A versenyen az MUSZ általános szabályai és a társasági ulti
> szabályai az irányadóak.
>
>
> Díjak:l-ll-lll.kupa
>
> lV-V-Vl. oklevél
>
> valamint klf.felajánlások.
>
>
> Valamint szeretnénk kipróbálni egy merőben új lebonyolitási
> rendszert is
>
> ami a pókerban honos.
>
>
>
> Elhelyezés 4 ágyas szobákban (7x4= 28fő részére), valamint
> campingezési lehetőséggel.
>
> Étkezés helyben.
>
> Nevezési díj: 3000 ft
>
> Személyenkénti szobadíj 1000FT
>
> Sátorhely: 700Ft
>
> Horgászjegy:4napra 2000ft.
>
>
> Mindenkit szeretettel várunk a Tókert Vendéglő és Campingbe.
>
>
> Jelentkezési határidő:2010.augusztus.30.-ig
>
>
> Jelentkezni az alábbi címen lehet:
>
> E-mail:sarlos.kalman@hotmail.com
>
> sarlos.kalman@gmail.com
>
> telf: +36304658534 +36304658534